Az ember azt hinné, hogy bizonyos kor után már semmi sem tudja meglepni. Főleg nem a saját szakterületén. Mert a csajozás is ilyen „szakterülete” volt Törőnek. Dolgos, szép szakma de a siker kézzelfogható.
Mindig is jóvágású gyereknek tartották s mivel ez kellő lazasággal és intelligenciával párosult, minden együtt volt a sikeres vadász címhez. Harmatos tinédzser korától buzgó figyelemmel követte az idősebb srácok próbálkozásait. Szinte észrevétlenül leste el, miként lehet a lányoknak úgy bókolni, hogy azok szinte kiköveteljék maguknak a földharccal tarkított konfrontáló megküzdést. Az alapos megfigyelésnek csakhamar meg is lett a gyümölcse.
Rékának hívták és egy suli-bulin történt. Nem mondhatnánk hogy simán ment, bár ebből a külvilág mit sem vett észre. A szemkontaktus már meg volt és a hely is ideálisnak tűnt. Csak lazán. Mint a nagyok. Sikerült is beesni a büféasztal mögé. Tényleg, ki a francnak juthat eszébe szendvicseket telepíteni a kűzdőtérre? Szerencsére David Bowie elnyomta a csörömpölést. Csupán azt furcsállták néhányan, hogy miért szedték le az asztalt ily viharos gyorsasággal. De élt, és ezt mindenképp égi jelnek kellett tekinteni. A ruhája is többé-kevésbé épségben úszta meg a mutatványt, csupán „trendi” bordó ingjét tarkította tojáskrém, valamint nyomokban mustár. Problémamegoldás. Mivel a tornaterem adott otthont a diákhőbörnek, óhatatlanul ott hevertek mindenféle sportkellékek. Helyzetfelismerés. A kemposok fekete felsője pont erre a célra lett kitalálva, bár a hozzá tartozó sárga színű öv barokkos túlzásnak tűnt. A siker immáron garantált volt. Vidám csevely, melyre remek alkalmat szolgáltatott, hogy a kiszemelt rálépett az öv lelógó végére. Miután ugyanezt Törő is elkövette röviddel ezután és nemes egyszerűséggel lefejelte a lányt, létre is jött a testkontaktus, majd estében elkapva karjaiba zárta, ahonnan már nem lehet elrontani.
Ezt követően, köszönhetően az atombiztos alapoknak szépszámmal akadtak hódításai. Soha nem jelentet akadályt, ha idegen környezetben találta magát, remekül vette fel a környezet ritmusát a helybeliek megkülönböztetett figyelmét magára vonva. Egyszer egy falusi majálison vendégeskedtek a cimborákkal, s míg a többiek a helyi kerítésszaggatót kortyolgatva ábrándoztak a formás, kikapós leányokról, ő egy épp szolgálaton kívüli traktorral tarolt közöttük. Mivel a megérdemelt jutalom nem maradt el, a megyei korház baleseti osztályán lábadozva sok kedves emlékkel lett gazdagabb.
Egy másik alkalommal, midőn a Margitszigeten csatangoltak vidám Svéd turistalányokba futottak bele. Bár a skandináv nyelvterületen nem mozgott valami otthonosan a segítőkészség áthidalta eme aprócska zavaró momentumot. A lányok szavából kivehető kérdő hangsúly és a kezükben lobogtatott lepedőnyi térkép nem hagyott kétsége a felől, hogy ide bizony férfi kell a javából. És ha már együtt szereztek a lányokkal amatőr térképészeti ismereteket, kalauzuknak is felkérték Törőt, aki a tengerkék szemeknek és biztató ölelgetéseknek engedve nem is nagyon akart nemet mondani. Természetesen a többiek is kivették a részüket a túravezetésből, hisz mindig is összetartó srácok voltak. Tudod, jóban, rosszban együtt. Nos a kellemes délutánt még kellemesebb este követte, mivel a lányok a Nyugatinál vertek tanyát egyikük rokonának üresen álló tetőkertes odújában. Itt tudta meg törő, hogy az orra alá dugott abrosz nem is térkép volt, hanem egy csinos kis blézer szabásmintája. A Svéd vendégszeretetről pedig csak jót mondhatott mindenki, leginkább persze Törő, akire a teraszajtón bekúszó augusztusi pirkadat két szőke hajkorona közt lelt rá.
És az évek szépen, lassan adták egymás kezébe a kilincset. Törő egyre gazdagabb lett élményekkel és szakmai reputációja is meredeken ívelt felfelé. Nem egyszer előfordult, hogy siheder legények somfordáltak oda mellé bulikban és udvarias, ám zavart makogással érdeklődtek a szakma egyik-másik fortélya iránt. Ő persze soha sem volt szűkmarkú, ha tanácsról volt szó és gyakorlati példákkal szemléltetve támogatta a feltörekvő ifjakat.
Ily dolgos évek után köszöntött rá az ominózus nap. Egy ifjú és lelkes kollégával épp kedvenc sörözőjük árnyas teraszán cseréltek eszmét, amikor a mellettük elhaladó kerékpárúton feltűnt egy gyönyörű fiatal lány. Lassan hajtott, így volt épp elég idejük figyelmesen szemügyre venni és eltátani a szájukat. A tünemény lassított, majd megállt mellettük. Mosolyukat udvariasan viszonozta, majd kérdéssel fordult asztaltársához. Az útbaigazításhoz –melyet a szépség igényelt- pár lépést el kellett távolodniuk az asztaluktól. A csoda még visszalibbent és feltette a világ legpimaszabb kérdését:
- Elnézést bácsi, teccik vigyázni addig a kerékpáromra?
A sör, amit éppen ivott törvényszerűen a nyakába ment és a kemény hab a szemöldökén kötött ki, ami alól így csak dülledt szemei látszottak ki. Szó bennszakad, hang fennakad. Törő csak bámult bambán, mint a csepp gyermek, kinek épp most orozták el kedvenc dömperét. Midőn újra pulzust tapintott ki magán óvatosan körülnézett, ám minden a helyén volt. A világ nem omlott össze és a végítélet harsonái sem szólaltak meg.
Hát megtörtént. Na és? Biztos csak nyelvbotlás volt. És ha nem is neki szólt a kérdés? A csudát fog ilyen bagatell kérdéssel foglalkozni egy ily csodás nyári napon. Hamiskásan elmosolyodott, óvatosan feltápászkodott az asztaltól, fizetett, majd ősz fejébe csapta szalmakalapját és botját lengetve elindult a Tabán felé.
