-Jjjja.
-Utánna csend és....
-....Muszáj neked itt is klasszikust citálni?
-Nem is hoztam olyasmit.
-SSSSSSSS!!!!
-Ühüm.
A három árnyék némán vált ki a sötét árkád rejtekéből, – szent meggyőződésük szerint- szellemként közelítve meg az öreg pesti bérház egyik földszinti lakását. A kockázat igen nagy volt, hisz egy ily meleg Júliusi este a tucatnyi kitárt ablak, mint megannyi kíváncsi fül tapadt az udvar homályára. A kis különítmény, pedig korántsem tűnt profi lopakodónak. Réz -az értelmi szerző- ment elöl, kezében A csomagot szorongatva, szorosan nyomában a két Dorombival, kik riadt baglyokként pislogva lopóztak.
Az ötlet hirtelen támadt -mondhatni az alkalom szülte- és nem sokat teketóriáztak. A kisebbik Dorombi –Ármin- tudakolta, hogy mit lehetne kezdeni a szajréval, amikor úgy is el vannak látva mindannyian. Reggel, pedig indulnak a magyar tengerhez. És Réz már készen is állt tervével, amit szinte azonnal el is fogadtak. Szinte, mivel Gábor- az idősebb Dorombi- azonnal sűrűfosást kapott a stressztől. Hiába, no. Ő nem egy rambó, hogy az éj leple alatt orvul cserkésszen be védtelen embereket. De a döntés már megszületett, és két kupica szatmári szilvával később, már nem is tűnt impossibile-nek a mission.
Özv. Berseiné –Magdi néni- volt a célpont. Mióta Zoli bácsi – az ő férjura- hat éve eltávozott, az amúgy is csendes, mosolygós néni visszahúzódóbb lett. A gyerekek már kirepültek. Amerika országba csatangolt ki mind a kettő. És bár nagyon odavoltak
éccsanyáért, nem nagyon látogatták. Nem a nagy víz volt az oka, inkább a karrier, no meg a család, amit mind a kettő megalapított már. Levél jött ugyan néha -és ilyenkor a
Néni valósággal repült örömében-, de félszegen mondta, hogy a hangjukra már alig emlékszik. A telefon- modern világunk eme gyöngyszeme- azonban kimaradt az életéből.
Mint minden jó honpolgár, ők is beadták annak idején az igénylést, tán a papír is meglenne valahol megsárgultan. Ám mire a technika forradalmi szele átsüvöltött a bérház Udvarán Magdinéni egyedül maradt, és hát valljuk be a nyugdíjnak máshol is volt épp elég jó helye. A telefonszámot -amit az egyik levélben kapott- a minap is ott gyűrögette a sarki fülkében, de a számsor olyan hosszú volt, hogy valahányszor nekiveselkedett mindig vétett valahol hibát. A kedves női hang pedig, aki idegen nyelven tudatott vele valamit gépiesen, nem tűnt ismerősnek. Segítséget kérni, pedig röstellt volna.
Ez a telefonszám Réznek is megvolt régóta. Levélben kapta ő is a fiuktól, hogy ha arra jár
csörögjön és fussanak össze. Ha arra jár….persze…
Szóval ez adta végül az isteni szikrát. Gábor épp aznap lett gazdagabb egy pettyes maroktelefonnal -olyan feltöltőssel- az egyik tejkonszern szlogenpályázatán nyerte. Gavalléros egyenleggel.
Üzembe helyezték hát a drótnélküli zsenit és Réz betáplálta az irdatlan számsort. Minden készen állt az akcióhoz. A tartozékokat egy kis tasakban helyezték el és nekieredtek a sötétségnek.
Átvágva az udvaron el kellett haladniuk a hajdani házmester ablaka alatt. Gábor –köszönhetően lakli lábainak- kevés híján keresztül esett az ajtó elé rakott virágládán. Ármin kapta el az utolsó pillanatban és mosolyogva vette tudomásul, hogy bátyja továbbra sincs harmonikus viszonyban sem a növényekkel sem végtagjaival. Komor tanú erre a szobájában senyvedő fikusz is.
Mikor elérték a néni ablakát, a megbeszéltek szerint Réz berakta a nyitott ablak mellett álló asztalra a pakkot, Gábor elővéve a telefont tárcsázta a betáplált számot, majd két csengetés után bontotta a vonalat. Tudták, hogy bárki, akinek hívása érkezik egy ismeretlen számról szinte bizonyos, hogy azonnal visszahívja azt. Már a kíváncsiság miatt is.
Ezután az események villámgyorsan követték egymást.
Miután az asztalra tette a telefont, Gábor ingujja beakadt az ablakpárkányba. Ármin- miközben odaugrott segíteni- rálépett Réz lábára. Ettől úgy meglepődött, hogy hátraugorva teljes erőből lefejelte a nyitott ablakszárnyat. Réz miközben eltiport lábát kapdosta, egyszerre próbálta leakasztani Gábort alkalmi fogasáról és megtámasztani a kótyagosan sziszegő Ármint. Így összekapaszkodva, mint akik jól végezték dolgukat búcsúzóul keresztülestek a rájuk leselkedő virágosládán. Egymás hegyén-hátán, négykézláb jutottak el a kapuig. Zajt immáron nem ütöttek mivel Gábor résben felejtett keze tompította a nehéz tölgyfaajtó csapódását.
Tölgyes –a hajdani házmester – először gyanakodva, majd egyre nagyobb derűvel szemlélte az eseményeket ablakából. A szolgálatban töltött hosszú évek kialakították benne azt a fajta éberséget, amit most a fiuknak sem sikerült kijátszaniuk. Nem esett nehezére a gyér világítás mellett is kitalálni, ki lehet ez a három suta alak, aki amatőr módon settenkedik a kihalt udvaron. A kivonulásukat látva, pedig egyenesen örült, hogy nem fedte fel inkognitóját. A látvány mindenért kárpótolta. Miután elült a por, amit ninjáink keltettek és csend borult az udvarra, új hang ütötte meg fülét. Egy mobil csengett és a hang Bersei néni konyhájából jött. Kedves kis dallam. De hisz nincs is telefonja! Mi folyik itt?
Magdinéni még nem aludt, amikor meghallotta a dallamos hangot. Először nem is figyelt rá, mivel a rádiót „elzárta” mielőtt bevackolta volna magát. Épp könyvet olvasott a szobában. De a csilingelés csak nem maradt abba. Ki lehet az a figyelmetlen, aki nem törődik a csipogójával és felveri a házat. Lassan feltápászkodott és a konyhába ment. Meg is ijedt nagy hirtelen, mivel a konyhaasztalon egy villogó, zizegő izé mocorgott és közbe adta ki magából azt a hangot. De hát… Mi a…
Hirtelenjében nem is tudta mit tegyen. Arra ugyan lámpát gyújtva már rájött, hogy ez egy olyan „maroktelefon”, ám fogalma sem volt, hogyan került oda és mit kellene neki most tennie. Azt pedig végképp furcsának találta, hogy a telefonnak túrórudi kinézete volt. De a csilingelés csak nem maradt abba.
Csak nem fog sakkban tartani egy telefon a saját konyhámban! -gondolta elszántan és lesz, ami lesz alapon felemelte a bárányhimlős zenedobozt az asztalról. Láthatóan ez még nem oldotta meg a problémát, mivel a csengetés nem maradt abba és most már Magdi néninek volt kínos, hogy itt hőbörög a konyhájában egy ilyen…..izé.
A megoldás kézenfekvő volt. Az oldalát megnyomva azonnal kipattant a telefon eleje és máris kapcsolta a vonalat.
Petikém!- Hallotta Tölgyes a fojtott kiáltást és látta, hogy Bersei néni arcán már csorogtak is a könnyek. Abban a pillanatban megértette mit is forraltak ezek a csibészek az éj leple alatt és egészen elszorult a torka. Miközben kint az ajtó elött összeszedte a szétdúlt virágláda tartalmát, arra gondolt talán nem esett baja egyik betyárnak sem az ádáz küzdelemben.
